Séta, ezúttal a Balassiban

Éppen rendet próbáltam tenni a szobámban, mikor előbukkant egy sárga anyag. Felemeltem, hogy jobban szemügyre vegyem, miféle. A balassis pólóm volt. Rögvest emlékek, gondolatok százai, ezrei cikáztak át a fejemen. El-elidőztem egyiknél-másiknál... A költő szobra, mely előtt reggelente elloholunk, az épület régi és új szárnya az elsőre átláthatatlannak tűnő folyosóival, s persze mi, mindannyian: tanárok, diákok, tanulás, rendezvények, programok, mindaz, ami megtölti ezeket a falakat.

Ötödik osztályos korom óta lehetek tagja ennek a nagyhírű intézménynek. Akkor még nem tudtam róla túl sokat, csak ismerősöktől hallottam, hogy sokat kell tanulni, jók a programok- szóval ezt is, azt is. Tagadhatatlan, félelemmel vegyes kíváncsisággal született meg a döntés: itt szeretnék tanulni, mert ez valami más, valami komoly, de azért csábító kihívás, a lehetőség arra, hogy tudásban és emberileg is kiváló útravalót kaphassak.

Mikor először beléptem az épületbe, a szokásos iskola illat csapat meg az orromat. Az első évben egy végtelen labirintusnak tűnt a gimnázium, még ma sem mindig tudom hirtelen, hogy merre kell indulnom, ha azt mondják: a német óra a 48-asban lesz.

Emlékszem, milyen megszeppenve mentem felvételizni, és milyen boldogan fogadtam a eredményt. Sokan kérdezték: miért választottam a Balassit? A mai napig sem tudok egyértelmű és kerek választ adni. Legtöbbször azt mondtam, amit az emberek hallani akartak. Nem lehet ugyanis elmagyarázni sokaknak, miért vonz egy mai diákot, hogy keményen kell tanulni, ezerféle versenyen, megmérettetésen kell helytállni; míg mások már a lábukat lógatják, mi, balassisok még javában készülünk a másnapra. S azt is nehezen képzelik el a kívülállók, hogy milyen egy itteni gólyaavató, a mindig kalandos táborok, s hogy nem csak tanulógépek vagyunk. Bulik, rendezvények, KÖZÖSSÉG. Igazán csak az érti, aki részese lehet. Sokszor mondták, hogy kemény, elvárásokkal teljes iskola, és nem henyélni járnak ide az emberek, de mindig hozzá tették azt is, hogy jó programok, szakkörök illetve sportesemények színhelye is.

Az idő múlásával megláttam, hogy ki tudok bontakozni ebben az iskolában, a legjobbat fogja kihozni belőlem. Olyan tanároktól tanulhattam, tanulhatok a mai napig, akik tudásukkal, emberségükkel nem csak tanítanak, irányt is mutatnak, s ha szükséges, segítik a megtorpanó diákot. Az első pár hónap után kiderült, hogy fokozott érdeklődést mutatok a biológia, földrajz, történelem és irodalom iránt, sajnos az is, hogy a matematika nem lesz a barátom. Úgy érzem, az elmúlt években minden lehetőségem megadatott arra, hogy a kiemelt területeken gyarapítsam tudásomat, s talán a sok eredményes versenyszerepléssel vissza is adtam valamit a tanáraimnak, iskolámnak. Így, közel 15 éves fejjel még nem tudom eldönteni, hogy mi szeretnék lenni, ha nagy leszek; állatorvos, történész, geológus, de ez a szép ebben, hogy a lehetőség itt van, nap mint nap hozzátehetek picit.

Nekem szerencsém van, nem kell iskolát váltanom 8. után, de mindig támogatom az idén ballagó, továbbtanuló barátokat, ismerősöket. Gyakran hallják, talán kicsit unják is, mikor büszkén felemlegetem a statisztikákat, hogy az én iskolám ilyen jól teljesít versenyeken, illetve tanulmányi átlagokban. Természetesen sietve hozzáteszem a diákélet sokszínűségét, kalandjait - hiszen ez éppen olyan fontos egy iskolában.

Lassan indulnom kell, összehajtom a sárga pólót. A kék betűk kiegyenesednek, elsimulnak az anyagon:

B - barátok, biztonság, buli

A - akadályok, amiket le tudunk győzni

L - lehetőségek, amelyek mindenkinek megadatnak itt

A - arcok, társak, akik e falakon kívül is éveken át felismerik egymást

S - sikerek, eredmények, amit elérhetsz

S - ikertelenségek, a diákélet részei, de van újabb esély

I - iskola, amit igazán a magadénak érezhetsz, ha teszel érte és igazán akarod

Kobl Adrienn

8/a osztályos tanuló