Séta, ezúttal Nógrádban

Nógrád megye nemrég még egyet jelentett számomra néhány statisztikai adattal, azzal, amit hallottam, átutazóként kisgyerek koromban láttam. Aztán valami megváltozott. Választott hazám lett, amikor úgy nyolc évvel ezelőtt Budapestről egy aprócska ipolymenti faluba, Dejtárra költöztünk. Hatalmas volt a váltás, számos előnyét és néhány hátrányát is éreztem. Idegenként, ahogy falun mondják: gyüttmentként nem ment könnyen az élet. Kezdetben hiányzott a nagyvárosi nyüzsgés, a múzeumok, színházak, üzletek közelsége. Néha még most is elfog ez az érzés. Akkor körülnézek, s eszembe jut, amikor megláttam e tájat, a legelső dolog, ami elvarázsolt, a csodálatos környezet, a természet szépsége volt. A pesti kőbunkerből kiszabadulva ez a szabadság, tér: az ég, a felhők, a dombos-lejtős zöldellő táj, minden,  ami itt körülvett. S persze az emberek, a maguk közvetlenségével, ami előbb szokatlannak tűnt, majd egyre inkább megszokottá vált, amint  feloldódtam a vidéki környezetben. Eleinte meglepett, hogy mindenki ismer mindenkit, s talán túlságosan is tudni akar mindenki mindent, de mára természetessé lett.

Falunknak kb. 1600 lakója van. Templom, iskola, óvoda és több bolt is a rendelkezésünkre áll, ügyes-bajos dolgainkat a Polgármesteri Hivatalban intézhetjük. Sajnos, a megélhetés nehéz, kevés a munkahely. A TSZ már csak nyomokban működik. A lakók nagy része Balassagyarmaton s a közeli településeken vállal munkát, a dejtári mesterek igen keresettek. Sajnos egyre kevesebben foglalkoznak mezőgazdasággal, már csak néhány portán tartanak nagyobb mennyiségben állatot. Dejtár híres burgonya - és káposztatermő terület, ma is sokan termesztik, málnát, ribizlit is számtalan ládával szednek nyaranta. Sokszor töprengek azon, milyen lehetett a falu, amikor még igazán FALU volt: virágzó gazdaságokkal, lelkes parasztemberekkel.

A szorgos falubelieknek azért jut ideje a szórakozásra is. A tavaly felújított kultúrházban sportolási lehetőség, asztalitenisz, konditorna, edzőterem várja a mozogni vágyókat, s rendszeresen bálok, versenyek, kulturális rendezvények színtere. Településünk évről-évre egyre fejlődik, gyarapszik. Megújult részben az iskola, teljesen az óvoda, szépültek a parkok, utcák. Az itt lakók őrzik hagyományaikat, népszokásokat, az idősebbek mellett rendezvényeinken a fiatalabbak is gyakran felöltik a népviseletet, melyet mindig megcsodálok.

Persze a mai kor már más igényeket és lehetőségeket is jelent egy pici a településnek. Az Ipoly közelsége, a varázslatos táj számtalan látogatót vonz. A horgászok, túrázni vágyók megtalálják a maguk kedvére való helyet. Sokan biciklivel vágnak neki a környéknek, s a Zöld utat végigkerekezve felejthetetlen élményekkel gazdagodnak. Ha lehetőségem lenne, a meglévő helyi adottságokra és az itt élők vendégszeretetére, szorgalmára építve fejleszteném lakóhelyemet, hogy legyen helyben munkalehetőség, a családoknak megélhetés. A helyi Tájházat vendégházzal, állatsimogatóval bővíteném, s sokakat vonzana bizonyára a helyi termékeket kínáló termelői piac vagy üzlet is. Egy kis falu addig él, amíg élet van benne, s ezt az életet, a jövőt mi,  fiatalok jelentjük. Bár számtalan jó kezdeményezés van már, hiányzik egy hely, ahol kulturáltan eltölthetnénk a szabadidőnket, erre keresnék megoldást.

Nógrád megye még sok titkot rejt számomra. A szokásos helyeket természetesen már régen bejártam - Hollókő, Ipolytarnóc -, de ha valakit igazán el szeretnék kápráztatni, nem a fényképezőgépeket csattogtató turistahadakkal zsúfolt, felkapott helyekre vinném, hanem kedvenc tájaimra; apró falvaimat mutatnám meg. A minden évszakban más Ipoly-partot vadmadaraival, a dejtári tanösvény végtelen árvalányhajmezőjét, a Páris-patak vadregényes völgyét, a magyarnándori dombokat, a számtalan kisebb-nagyobb csillogó, vagy éppen jégbezárt tavat.

Barangolás közben be-betérnénk néhány faluba, s megmutatnám a régmúltat őrző tájházakat, a helyi kincseket, mesterségeket bemutató kis kiállításokat, a csipkemúzeumot, a fazekasmesterek műhelyét.

Aki történelmi utazásra vágyik, annak feltétlen látnia kell Drégelypalánk, Somoskő, Szanda várát, s a szécsényi Forgách-kastélyt. A sor végtelen, csak az idő szabhat határt.

Így felsorolva legszívesebben felölteném a túrabakancsot, s nekivágnék a nógrádi domboknak.

Nógrád. Ma már nemcsak egy megye számomra a térképen, hanem az a megye, amelynek neve hallatán élmények százai jutnak eszembe. Élmények, amelyeknek mindenki részese lehet, ha ide ellátogat.

Kobl Adrienn

8/a osztályos tanuló