Séta, ezúttal Nógrádban
Nógrád megye nemrég még egyet jelentett számomra néhány
statisztikai adattal, azzal, amit hallottam, átutazóként kisgyerek
koromban láttam. Aztán valami megváltozott. Választott hazám lett,
amikor úgy nyolc évvel ezelőtt Budapestről egy aprócska ipolymenti
faluba, Dejtárra költöztünk. Hatalmas volt a váltás, számos előnyét és néhány
hátrányát is éreztem. Idegenként, ahogy falun mondják: gyüttmentként nem ment könnyen az
élet. Kezdetben hiányzott a nagyvárosi nyüzsgés, a múzeumok, színházak, üzletek
közelsége. Néha még most is elfog ez az érzés. Akkor körülnézek, s eszembe jut,
amikor megláttam e tájat, a legelső dolog, ami elvarázsolt, a csodálatos
környezet, a természet szépsége volt. A pesti kőbunkerből kiszabadulva ez a
szabadság, tér: az ég, a felhők, a dombos-lejtős zöldellő táj, minden,
ami itt körülvett. S persze az emberek, a maguk közvetlenségével, ami előbb
szokatlannak tűnt, majd egyre inkább megszokottá vált, amint feloldódtam
a vidéki környezetben. Eleinte meglepett, hogy mindenki ismer mindenkit, s
talán túlságosan is tudni akar mindenki mindent, de mára természetessé lett.
Falunknak kb. 1600 lakója van. Templom, iskola, óvoda és több
bolt is a rendelkezésünkre áll, ügyes-bajos dolgainkat a Polgármesteri Hivatalban
intézhetjük. Sajnos, a megélhetés nehéz, kevés a munkahely. A TSZ már csak
nyomokban működik. A lakók nagy része Balassagyarmaton s a közeli településeken
vállal munkát, a dejtári mesterek igen keresettek.
Sajnos egyre kevesebben foglalkoznak mezőgazdasággal, már csak néhány portán
tartanak nagyobb mennyiségben állatot. Dejtár híres burgonya - és
káposztatermő terület, ma is sokan termesztik, málnát, ribizlit is számtalan
ládával szednek nyaranta. Sokszor töprengek azon, milyen lehetett a falu, amikor
még igazán FALU volt: virágzó gazdaságokkal, lelkes parasztemberekkel.
A szorgos falubelieknek azért jut ideje a szórakozásra is. A tavaly felújított kultúrházban sportolási lehetőség,
asztalitenisz, konditorna, edzőterem várja a mozogni
vágyókat, s rendszeresen bálok, versenyek, kulturális rendezvények színtere.
Településünk évről-évre egyre fejlődik, gyarapszik. Megújult részben az iskola,
teljesen az óvoda, szépültek a parkok, utcák. Az itt lakók őrzik
hagyományaikat, népszokásokat, az idősebbek mellett rendezvényeinken a
fiatalabbak is gyakran felöltik a népviseletet, melyet mindig megcsodálok.
Persze a mai kor már más igényeket és lehetőségeket is jelent
egy pici a településnek. Az Ipoly közelsége, a varázslatos táj számtalan
látogatót vonz. A horgászok, túrázni vágyók megtalálják
a maguk kedvére való helyet. Sokan biciklivel vágnak neki a környéknek, s a Zöld utat végigkerekezve felejthetetlen
élményekkel gazdagodnak. Ha lehetőségem lenne, a meglévő helyi adottságokra és
az itt élők vendégszeretetére, szorgalmára építve fejleszteném lakóhelyemet,
hogy legyen helyben munkalehetőség, a családoknak megélhetés. A helyi Tájházat
vendégházzal, állatsimogatóval bővíteném, s sokakat vonzana bizonyára a helyi
termékeket kínáló termelői piac vagy üzlet is. Egy kis falu addig él, amíg élet
van benne, s ezt az életet, a jövőt mi, fiatalok jelentjük. Bár számtalan
jó kezdeményezés van már, hiányzik egy hely, ahol kulturáltan eltölthetnénk a
szabadidőnket, erre keresnék megoldást.
Nógrád megye még sok titkot rejt számomra. A szokásos
helyeket természetesen már régen bejártam - Hollókő,
Ipolytarnóc -, de ha valakit igazán el szeretnék kápráztatni, nem a
fényképezőgépeket csattogtató turistahadakkal zsúfolt, felkapott helyekre
vinném, hanem kedvenc tájaimra; apró falvaimat mutatnám meg. A minden évszakban
más Ipoly-partot vadmadaraival, a dejtári tanösvény
végtelen árvalányhajmezőjét, a Páris-patak vadregényes völgyét, a magyarnándori dombokat, a számtalan kisebb-nagyobb
csillogó, vagy éppen jégbezárt tavat.
Barangolás közben be-betérnénk néhány faluba, s megmutatnám a
régmúltat őrző tájházakat, a helyi kincseket, mesterségeket bemutató kis
kiállításokat, a csipkemúzeumot, a fazekasmesterek műhelyét.
Aki történelmi utazásra vágyik, annak feltétlen látnia kell Drégelypalánk, Somoskő, Szanda várát, s a szécsényi Forgách-kastélyt. A sor végtelen, csak az idő szabhat határt.
Így felsorolva legszívesebben felölteném a túrabakancsot, s
nekivágnék a nógrádi domboknak.
Nógrád. Ma már nemcsak egy megye számomra a térképen, hanem az a megye, amelynek neve hallatán élmények százai jutnak eszembe. Élmények, amelyeknek mindenki részese lehet, ha ide ellátogat.
Kobl Adrienn
8/a osztályos
tanuló