PALÓC BÚCSÚ SZENT ANNA
TISZTELETÉRE 2011. JÚLIUS 31. |
||
Tizenhatodik
alkalommal gyűlt össze Palócország népe Szent Anna
ünneplésére, a Palóc Búcsúra Balassagyarmaton. "...Ez az ünnep
kereszténységünk társadalmasítása, a közéletben való megjelenítése,
demonstrációja is kíván lenni, Szent Anna nagycsaládalapító
szerepvállalásának megfelelően. Ezért is vonulunk végig a város főutcáján
ünnepi díszes menetben, ezért zajlanak a programok szabad térben, közterületen,
hogy bárki bekapcsolódhasson az ünneplésbe. Ezért ágyazódik az egyházi szent
liturgia a derű, muzsika, vallásos ünnepi hagyományok és a népviseletes női
szépség magával ragadó közegébe." - írta Limbacher
Gábor néprajzkutató 2005-ben megjelent könyvében. Azóta
sokat változott a világ és a helyi viszonyok is. 2008 után a Palóc Búcsú
kiszorult a Palóc ligetből, elmaradt a processziós menet a kápolnához és ez
által a búcsú lényeges eleme, üzenete is elveszett. Azóta az időjárás sem
kedvez a szabadtéri rendezvénynek. Bizonyára lesz idő, mikor visszaáll a
búcsú eredeti rendje, hiszen a népi vallásosság már többet is kibírt az idők
folyamán. Az
ünnepi szentmisét a Szentháromság plébániatemplomban tartották, mely
zsúfolásig megtelt. A kint rekedtek kihangosítón
követhették a liturgiát. Bíró
László
tábori püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Kar családreferense celebrálta az
ünnepi szentmisét és mondta a szentbeszédet. |
||
|
|
|
BÚCSÚSOK F. A. MAULBERSCH SZENT ANNA OLTÁRKÉPE
ELŐTT STELLA LEONTIN KANONOK, PLÉBÁNOS BÍRÓ LÁSZLÓ TÁBORI PÜSPÖK, A
MAGYAR KATOLIKUS PÜSPÖKI KAR CSALÁDREFERENSE
A SZENT FELICIÁN KÓRUS RIMÓCI MENYECSKÉK SZENT ANNA SZOBRÁVAL BABLENA
FERENC RIMÓCI KÁNTOR ÉNEKKEL KÖSZÖNTI SZENT ANNÁT |
||
A Mikszáth Kálmán Oktatási-
Művelődési Központ és Könyvtár épületében megtartott Népművészeti Fesztivál
és Viseletes szépségverseny ismét sok érdeklődőt vonzott. A műsort T. Patakiné
Kerner Edit vezette. A műsorban közreműködtek a becskei,
csesztvei, drégelypalánki, herencsényi, ipolykeszi, ipolynyéki,
magyarnándori, karancskeszi, pataki, rimóci, szandai, és a szügyi
hagyományőrzők. Mesét mondott Bartus
Jánosné a népművászet mestere, a Magyar Kultúra Lovagja (Herencsény),
valamint Ódor Dániel és Ódor Vivien (Mohora). Népdalokat
énekelt Grényi Lászlóné és Tóthpál Lászlóné (Szanda), Novák Sándor (Karancskeszi).
Közreműködött a Balassagyarmati Cigányzenekar Baranyi Gábor vezetésével. IPOLYNYÉKI
LÁNYOK FELLÉPÉSRE
VÁRVA A
RIMÓCI HAGYOMÁNYŐRZŐ EGYÜTTES A
PATAKI GÉZENGÚZ EGYÜTTES A
DRÉGELYPALÁNKI HAGYOMÁNYŐRZŐ EGYÜTTES A
BECSKEI NÉPDALKÖR ÉS A KARANCSKESZI HAGYOMÁNYŐRZŐK A Viseletes
Szépségversenyen gyermek, leány, gyermek menyecske és család kategóriában
lehetett vetélkedni. Gyermek
kategóriában első helyezett lett: Balázs
Dorka (Rimóc), Máriás-lány viseletével. A
leányok közül Koczka Anett (Rimóc)
kapta a serleget, Palócország Szépe lett 2011-ben. A
legszebb menyecske viseletet Tomaskovics Katalin
(Szanda) mutatta be. Családi
kategóriában Bodor Evelin és Csomor András (Dejtár) aratott
osztatlan sikert. KISLEÁNYOK A
VISELETES SZÉPSÉGVERSENYEN MAJDÁN BÉLA RENDEZŐ VEZETÉSÉVEL |
||
|
||
NAGYLÁNYOK A
VISELETES SZÉPSÉGVERSENYEN |
||
MENYECSKÉK A
VISELETES SZÉPSÉGVERSENYEN |
||
|
||
BODOR EVELIN ÉS CSOMOR ANDRÁS - DEJTÁR ELSŐ DÍJ |
BALÁZS DORKA - RIMÓC ELSŐ DÍJ |
|
|
||
MEDVÁCZ LAJOS POLGÁRMESTER ÁTADJA A VISELETES SZÉPSÉGVERSENY DÍJAIT |
||
|
||
KOCZKA ANETT - RIMÓC ELSŐ DÍJ PALÓCORSZÁG SZÉPE - 2011 Összeállította és fényképezte: Nagy Angela |
||
Köszönetnyilvánítás A Palóc búcsú rendezői ezúton mondanak
köszönetet mindazoknak, akik elősegítették a balassagyarmati XVI. Palóc búcsú
sikeres megrendezését. A 2011. évi Palóc búcsú kiemelt támogatói voltak: Balassagyarmat
Város Önkormányzata, OTP Nyrt. További intézményi
és magán támogatók: Balassagyarmati Római Katolikus Főplébániatemplom, Balassagyarmati
Kistérség Többcélú Társulása, Cserhát és Vidéke Körzeti Takarékszövetkezet
Szivárvány Alapítványa, Dunamenti Regionális Vízmű Zrt. Nógrádi
Üzemigazgatósága, Ipoly Únió, Nógrád megye Közgyűlése, Abay-Nemes Gyula dr., Bagó László, Csejk Nándor, Csikány István és Nagy
László (Fleurimport Kft.) Czibulya István (szikvízgyártó), Detti Boltja,
Fábián László (Építkezők Boltja), Ferencz Sándor (Florens Bútor), Fülöp
Ferenc (Fülöp Hús Kft), Gál és Fiai Kft, Golden-Gate Ékszerszalon, Gyenes
Szilárd, Gyebnár Béla, Hegedűsné Jusztin
Gizella, Jagyutt Péter, Káplár András, Kecskés Ernőné, Kiss József,
Leszák Andrea, Mihalik Ferenc, Nagy Angela, Naszály Aladár, Nemesvári Ottóné,
Németh György dr., Oravecz Tibor, Pálinkás Zoltán, Poór Péter, Sneider
Ferenc, Specziár Valéria és családja, Szabó Endre, Szedlák Sándorné, Szent
György Gyógyszertár, Szugyiczki
Tamás, Török Antal, Winkler Lajos Gyógyszertár. Szervezési illetve
média támogatók: Balassagyarmatért Baráti Kör, Gyarmati Hírek, Balassa Security,
Balassagyarmati Börtön és Fegyház, Focus Rádió, Foglalkoztatási Kht., Nógrád
Megyei Hírlap, Szent Imre Keresztény Általános Iskola és Gimnázium, MTV1 és
MTV2 Turisztikai ajánló műsora, Mária Rádió, Mikszáth Kálmán Művelődési
Központ, Rózsavölgyi Márk Művészeti Iskola, Új Ember c. katolikus hetilap. |
||