Kedves búcsúzni egybegyűltek:
barátok, kollégák, szülők, diákok, ismerősök!

Közeledik a Pedagógusnap, és ilyenkor „számba vesszük önmagunkat”. Kik voltak elődeink, kik vagyunk még együtt. Sajnos megint hiányzik valaki.

Kedves Ági néni!

Lehetetlen az életedet pár leírt gondolattal „összefogni”. Emléket állítani és emlékeztetni rá, talán igen. Egy gazdag életút ért véget, s mi tisztelettel meghajtjuk fejünket előtted.

Szellemed itt él, és közöttünk marad, hiszen példáddal bennünket is tanítottál szeretni pályánkat, a ránk bízott gyermekeket. Becsüljük azt az olthatatlan lángot, mely benned lobogott, tiszteljük a végsőkig feszített akaratot és elszántságot.

Az elmúlt évtizedekből emlékek villannak. A fellobbanó fénynél újra felidézzük a karácsonyi műsoraidat, a betlehemi játékok meghitt, ünnepi hangulatát, amikor az általad megszervezett énekkarban felerősödhettek az altok, hogy véletlenül se kerüljenek elnyomás alá.

Látjuk szemünk előtt a nyelvi játékokat, vetélkedőket, társasjáték partikat, amelyek gyermeket-felnőttet is megmozgattak. Imádtál játszani, és mi játék közben mindig és mindig tanultunk Tőled.

Közösségépítő munkádat mi sem tükrözte jobban, mint a rendszeres főzések, kerti partik, gofrisütések, találkozók szervezése volt tanítványaidnak, versenyzőidnek , kollégáknak.

A PLUSZ vetélkedő elindítása iskolánkban, a DÓZSA ALAPÍTVÁNY létrehozása összeforrt neveddel. Mint ötletgazda és elindítója megálmodtad s mi nemzedékeken keresztül működtetjük, ápoljuk remek kezdeményezéseidet.

Megkülönböztetés nélkül – oktattad, nevelted a kicsinyeket, nagyokat hazánk, anyanyelvünk szeretetére. A Simonyi versenyeken való indulást szívügyednek tekintetted, dózsás tanulóink számtalan remek eredménnyel büszkélkedhetnek ez által.

És azt is tudnunk kell, hogy mindig befogadva az újat, sikerült munkásságodat művészi fokon végezned. Pályakezdő fiatal tanártársaidnak sokat segítettél a beilleszkedésben, a szakma elsajátításában.

Figyeltél Ránk. Lelkiismeretes, odaadó munkádnak köszönhetően nem csak tanítottál, hanem neveltél, ezért az évek múlásával kivívtad, a szülök, gyerekek, pályatársak és a város szeretetét, elismerését. Számtalan díj fémjelzi munkádat.

Megtanítottál oly sok gyermeket és felnőttet a színpadi szerepekre, játszani és előadni. Humorod, mérgelődésed, optimizmusod, meghatározó egyéniséged besugározta a környezetet.

A Pimasz kamasz színjátszó csoportjának vezetőjeként több arany minősítést is szereztetek a Weöres Sándor Országos Gyermekszínjátszó Találkozókon. Munkádat Gyémánt oklevéllel ismerte el a Magyar Drámapedagógiai Társaság.

A gyermekeknek a színjátszás egyfajta szórakozást és kikapcsolódást is jelentett, ugyanakkor bátran biztattál mindenkit, hogy bár hosszú az út a bemutatkozástól a színpadig, ugyanakkor sok az öröm is. A diákok hétről hétre a szemünk előtt fejlődtek és váltak a csoport egyenrangú tagjává, bárhonnan érkeztek is.

Nekünk, a pedagógusból avanzsált színészeknek, az oly sok parasztkomédiás fellépéseink felejthetetlen emlékek maradnak.

Kedves Ági, vagy ahogyan sokan, a mai napig is emlegetünk Kedves Ági néni!

A szellemed tovább él, munkáidban, díjakban, előadásokban, iskolánk falai között.

Hiába várjuk már, hogy szeretett kerékpárodon bekanyarodva újra visszatérj közénk, akkor is mindig és örökre velünk maradsz.

Üdvözlő szavaidat idézve búcsúzunk Tőled, amit legutoljára küldtél nekünk:

„A régmúlt álma, a közelmúlt öröme... Semmi nosztalgia, csak ezt találtam. Már tudom, sokkal munkásabb, de érdekesebb, színesebb lett az életem a Dózsában, mint csellótanárként. Köszönöm a sok örömet a színjátszósaimnak, akik nem hagynak megöregedni...

Csak a humorérzéketeket ne veszítsétek el!”