...maguknak nem eshet bántódásuk.

1956-os megemlékezés Balassagyarmaton.

A csodálatos októberi őszben, a balassagyarmati Palóc ligetben, az országzászló közelében közel ezer fős tömeg jelenlétében 1956-ról emlékezett a város.

A Himnusz eléneklése és a Varietas Pódium Színház előadóinak műsorbetéte után, a megemlékezőkhöz először dr. Magyar Pál, az 1956-os városi Forradalmi Bizottság titkára szólt. Felidézte, hogy 1956. októberében először a vasutasok tüntető menete haladt, amelyhez a város határában már ezer ember csatlakozott.

Sem emberélet, sem vagyontárgy nem szenvedett kárt a forradalom napjai alatt. - mondta.

A forradalom gyorsan elbukott, de a letartóztatásokra csak 1957. elején került sor. Önként jelentkeztek Daróczi Gusztávval, a Forradalmi Bizottság elnökével a városi párttitkárnál, aki délelőtt még megnyugtatta őket.

- Menjenek nyugodtan haza, maguknak nem eshet bántódásuk.

Aznap éjszaka azonban pufajkások vitték el őket otthonukból és kegyetlenül megverték.

Kilenc gyarmati társa felett ítélkezett a Katonai Bíróság, dr. Magyar Pálra halálos ítéletet szabtak. Elfogása után még számos alkalommal bántalmazták, betegségei ellenére gyógyszert nem kapott.

- Minek az magának, úgyis kivégzik.

Köszönettel emlékezett meg viszont egy gyarmati börtönőrről, aki mégis adott cellájába gyógyszert.

A vád azon nyugodott, hogy a városi párttitkártól megtagadta benzin ellátmány biztosítását. Egy évbe tellett, hogy a másodfokú bíróság megváltoztassa a halálos ítéletet.

Szabadulása után is folytatódott megfigyelése. Megindultan szólt arról, hogy még 1988. október 23-án is, gépkocsival érkező ismeretlenek figyelték házát, sőt manapság is kap telefonhívásokat.

Talán ellenőrzik otthon vagyok-e, nem lázításra szítok-e valahol - kérdezte önmagától.

Sietek is haza, nehogy feleslegesen próbálkozzanak. - zárta beszédét.

Hangfelvételről üzent Raksányi Gellért, a Nemzet Színésze, elküldve a megemlékezőknek Márai Sándor: Halotti beszéd c. versét, Patrubány Miklós a Magyar Világszövetségének elnöke és Nemeskürty István professzor, akik levelét Csábi István és Tibay András olvasták fel a jelenlévőknek.

Az 1956-os ünnepség és az emlékszobrok állításának kezdeményezője, Dr. Czimbalmos István, Patak és Dejtár községek gyermekorvosa felidézte, a szülei döntésen múlott, hogy 1956-ban nem hagyták el az országot, az akkor egy éves gyermeküket féltették a hosszú és nehéz utazástól.

Nem bánom, sőt örülök az akkori szülői akaratnak - mondta.

Hangsúlyozta, hogy civil kezdeményezésről van szó, saját és barátainak költségéből, támogatásából jöhettek létre az alkotások.

Köszönettel és elismeréssel illette az alkotókat, akik a keresztet, a forradalmár férfiakat lélekben támogató nőkre, a művészet formanyelvén utaló kopjafát, és az ifjú forradalmárról készített fa szobrot készítették, Egri Istvánt, Gránát Alma nívódíjas fafaragó népművészt, Jan Chovan-t, a felvidéki fafaragó mestert.

Énekelt a Felvidékről érkezett inámi asszonykórus, Erdélyből, Zeteváraljáról Bokor Tünde, aki Reményik Sándor: Elpártolt liliomszál c. megzenésített versét énekelte, Szabó Csilla lélekápoló, előadóművész (aki a Heim Pál Gyermekkórházban dallal ápolja a betegek lelkét) az összetartozásról dalolt, de nem feledkezhetünk el Tolcsvay Béláról, aki két énekszámával idézte a Gyönyörű Magyarországot.

Beszéltek az egyházak képviselői is, Molnár Zsigmond református lelkész, aki 1956 bukásához három idegen szót társított: agresszió, regresszió, depresszió és nemzeti tragédiaként említette, hogy magyarok tízezrei szorultak ki hazájukból, sokan az óceánokon túlra.

Szólt Bartha Zsigmond evangélikus lelkész, Vendrey Gábor szalézi plébános is.

Wittner Mária, 1956-os halálraítélt beszédében már egyértelműbben fogalmazott.

Ahogy nincs reformnyilas, nincs reformkommunista sem, ma módszerváltást élünk és nem rendszerváltást.

A mi feladatunk, még élő 56-osoknak, mondta, emlékezni és emlékeztetni, de nem kívánjuk igazolni az állítólag megtért bűnöst, a magam nevében nem akarom, a többiek nevében pedig nem tehetem meg.

Nekünk nem ünnep 1956, mert tele van fájdalommal. Mi csak egy pardont kaptunk, de a penitencia még hátravan.

Medvácz Lajos, a város új polgármestere rövid beszédében a hős elődök emlékének továbbviteléről beszélt.

Szólt a megemlékezőkhöz dr. Stella Leontin, római katolikus kanonok, plébános is, aki a történelmi viharok ellenére az összetartozás szükségességéről szólt, és végül megáldotta a felállított emlékműveket.

A koszorúk elhelyezése után Molnár András, Kossuth díjas operaénekes emlékezetes előadásában élvezhettük a Bánk bán c. operából a Hazám, hazám dalt.

Az ünnepség a Szózat és a Székely Himnusz közös eléneklésével zárult, a Rézfúvós Kvintett kíséretében.

Bár a megemlékezés a Palóc ligetben befejeződött, de - soron kívüli jelleggel - a volt Vármegyeháza dísztermében az inámi asszonykórus, Bokor Tünde, Tolcsvay Béla énekmondó és Szeidl Mariann előadóművész révén a program új folytatást vett.

Joggal említette Tolcsvay, hogy a mai nap három alkalomra elegendő programot nyújtott volna.

A kb. száz fős kitartó érdeklődő nagy tapsban részesítette a fellépőket. Tolcsvay nemcsak nagyszerű hangjában gyönyörködhettünk (mint a jó bor, az idő múlásával egyre érettebb), hanem gondolatébresztő összekötő szövegében is.

Vigyázzatok, a lélek után a földet is el akarják venni tőletek, mert a magyar föld olyan kincseket rejt, amit mi nem értékelünk, de mások jól tudják, mit nyújthat az.

Nagyszerű előadóművészt, versmondót is hozott magával Tolcsvay, Szeidl Mariann személyében, aki Kányádit és József Attilát szavalt. Reméljük Tolcsvay Béla mellett őt is köszönthetjük azon a rendezvénysorozaton, amelyre Balassagyarmaton több neves személyiség részvételével majd késő ősztől kerül sor.

Az 1956-os megemlékezés a városban még nem fejeződik be, 23-án ünnepi rendezvény zárja azt a Mikszáth Kálmán Művelődési Központban.

Napjainkra sokaknak egyre kényelmetlenebb az emlékezés, és legszívesebben levetnék ezt a súlyos terhet, mások a forradalom örököseinek kinyilvánítva magukat már kiegyeztek minden érintettel, vannak, akik még kitartanak, és nem engednek senkinek, semmiből.

Így látszik és láttatja magát Magyarország 2006. októberében.

50 év után is vannak újra politikai foglyaink, ma is jelszó az utcán, aki magyar velünk tart, ma (is) kettéhasadt a társadalom.

E sorokat írva, csak egy dalt hiányolhatunk, amely talán valahol, valamikor felcsendül 2006. októberében is:

Miért hagytuk, hogy így legyen?