1956-os
ünnepi megemlékezés Balassagyarmaton Az 1956-os forradalom és szabadságharc megemlékezését a város Önkormányzata a Bajcsy Zsilinszky úti emlékműnél, a sztélénél 2020. október 23-án délelőtt tartotta, ahol ünnepi beszédet Balla Mihály országgyűlési képviselő mondott. forrás:
nool.hu/Torjay Attila – Az elmúlt 30 évben felnőtt egy nemzedék, akik számára már csak legfeljebb történelem, vagy nyűgös iskolai tananyag a kommunizmus és 1956. A mi felelősségünk, hogy megértessük velük, hogy ez nem egy tananyag, hanem nemzetünk sorsfordító, gyötrelmes, tragédiákkal teli korszaka, és hogy 1956 aranybetűkkel írta be a Szabadság szót az egyetemes történelem lapjaira. 2020-ban pedig erőt meríthetünk az 1956 körüli emberi helytállásból, hazaszeretetből, az önfeláldozó tenni akarásból, az elszántságból, az akkori összefogásból – mondta el a képviselő. A
megemlékezésen közreműködtek: a Gyarmati
Színkör, Majer Zsolt, a 16-os Honvéd Katonai Hagyományőrző Csoport. Köszönjük id.
Szakács Lászlónak a fotó megküldését. A vírushelyzet miatt a Vármegyeházán Balassagyarmat szakmai kitüntetettjeit csak szűk körben köszöntötték, a rendezvényt nyilvánosan nem hirdették meg. Az elismeréseket Huszár Péter alpolgármester és Frankó Viktória, a kulturális bizottság elnöke adta át. A díjazottak listáját rövidesen itt közöljük. (a rendezvényen már nem jelenhetett meg Csach Gábor polgármester, mert mint arról a facebookon október 24-én beszámolt, pozitív covid tesztet mutattak ki nála és enyhe tünetekkel otthonában lábadozik. Ezúton is mielőbbi gyógyulást kívánunk polgármester úrnak!) 2020. október forrás: nool.hu Összeállította:
Nagy László |