100 éves a soproni
népszavazás: Civitas Fidelissima
meghívottja volt Balassagyarmat, a Civitas Fortissima is 1921.
december 14-16 között Sopron és környékének lakossága
népszavazáson döntött Magyarországhoz való tartozásról, Ausztria ellenében. Ez
volt a trianoni békeszerződés legismertebb területi revíziója, amit a
nagyhatalmak végérvényesen elfogadtak. A
100 évvel ezelőtti döntés alapján viselheti Sopron a Civitas
Fidelissima nevet. Erre
a történelmi eseményre az idei évben már több rendezvénnyel emlékezett a
város, ezek része volt a 2021. november 12-14 között, a Liszt Ferenc
Kulturális Központban megtartott XIII. Soproni Vasútmodell Kiállítás is. A
Civitas Fidelissima
vendégei voltak Balassagyarmat és Kercaszomor polgármesterei, de kiállítási
anyagaikkal megjelentek a balassagyarmati, soproni, szombathelyi
vasútmodellezők, továbbá a gyarmati 1. Kerékpármúzeum is. Olexa Miklós a gyarmati bringás anyag öt értékes darabját vitte
bemutatni, az érdeklődő diákok és felnőttek megtekinthettek egy Drais futógépet, egy francia velocipedet
az 1800-as évek második feléből, egy francia Titánia pályagépet a XIX-XX. sz.
fordulója körüli időkből, egy cseh bringát a 1920-as évekből és egy Austro-Daimler versenybiciklit 1975-ből, továbbá a
kerékpározás történetének Nagy biciklis könyvét is. Olexa Miklós a hétvége folyamán a
Művelődési Központban két előadást tartott a múzeumról. Nem kevésbé volt látványos a gyarmati
vasútmodellezők kiállítási anyaga, terepasztaluk Balassagyarmat állomását
jelenítette meg az 1930-as évekből, a kapcsolódó modulokon látható volt a
Kecske-liget és a sétány egy része is. A miniatűr konstrukció nem csak a II.
világháború végén elpusztult impozáns felvételi épületet mutatta be, hanem a
ma is meglévő létesítményeket, a gyalogos felüljárót, a két fűtőházat,
mérlegházat, az őrházakat, az oktató épületet és a lámpakamrát. Az
esemény megnyitóján, november 12-én köszöntőt mondott Sopron polgármestere, Dr. Farkas Ciprián, de Csach Gábor, a Civitas
Fortissima polgármestere is üdvözölte az érdeklődőket. A
kiállítás további érdekessége volt a Soproni Vasútbarátok és Vasútmodellezők
Egyesületének nagy vállalkozása a Várkerület Hűségzászlótól a Hűségkapuig
tartó szakaszának méretarányos megépítése, a 6 méteres szakaszon közel két
évet dolgoztak. A pénteki napon az iskolák diákjai, a hétvégén a
családok érkeztek, sokan kis gyermekekkel. A szervezők 3000 körüli látogatót
reméltek, de sajnos Ausztriából idén a járvány miatt alig számíthattak
látogatókra, hazaikra is kevesebbre. 2021. november összeállította:
Nagy László fotó: facebook/Olexa Miklós |